Nagyon tetszett, ahogy Johannes bemutatta, hogyan is imádkozunk, amikor nem Jézusra nézünk, hanem a problémánkra: "Szent probléma, te hatalmas vagy..."
Minap azon kaptam magam, hogy pont ezt csinálom, amin pedig olyan jóízűt nevettem ott a konferencián. Újból és újból elkeseredem, mert valami nem megy, mert elakadok, és ilyenkor a kudarcra figyelek, az akadályt járom körül, ahelyett, hogy fölfelé néznék, ahonnan a segítséget várom.
Ahogy Johannes mondta, a közbenjárásban, a kérő imában Isten hatalmára figyelünk, előre hálát adunk azért a válaszért, megoldásért, gyógyulásért, szabadulásért, amit Ő készít. Nem siránkozunk, nem kérincsélünk és nem a magunk ötleteiről akarjuk meggyőzni a Mindenhatót, hanem meghirdetni az Ő győzelmét a gondjaink, bajaink fölött.
Az Imádság Házai pontosan erre hivatottak! Mert a dicsőítő ima, az ilyen közbenjárás, "a boldog Isten dicséretének hirdetése" áttöri fölöttünk a sötétséget, lerombolja a szellemi erődítményeket, teret nyit az Isten akaratának bennünk és körülöttünk. Isten tiszteletben tartja a mi szabad akaratunkat, tehát magunkat kell ráhangolnunk az Ő hullámhosszára, hogy megvalósulhasson az Ő terve, azaz a legjobb terv. Nagyon tetszik az a hasonlat, hogy Isten a mi téves kanyarjaink után újratervez, mint a GPS, de a végcél nem változik: minden embert üdvözíteni akar. Legyen meg az Ő akarata, jöjjön el az Ő országa! Ehhez járulhatunk hozzá azzal, ha megszenteljük az Ő nevét. Úgy legyen!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése