Rejtőzködő mennyország?

Jézus kétezer éve azt mondta, elérkezett hozzánk az Isten Országa – mégsem mondhatjuk, hogy megálljunk, mert itt van már a Kánaán. Hol a hiba? Közösségünk nyári táborának témája a köztünk lévő mennyország, és valaki megkérdezte, tényleg közöttünk van-e - ez indította el a gondolataimat.

Tagadhatatlan, hogy a híradó, az újságok és sajnos mindennapi tapasztalataink jó része is inkább azt mutatja, hogy a bűn és a gonoszság országa van közöttünk. Ijesztő, félelmetes, botrányos és bosszantó hírekkel tele a média. Persze azt is tudjuk, hogy a beszámolók jelentős része túloz, egyoldalúan állítja be a tényeket vagy éppenséggel el is ferdíti azokat, hiszen az ilyen hírek iránt nagyobb a fizetőképes kereslet.
Milyen „szép” kifejezés! Kereslet és még fizetni is képes! Azt gondolom, itt van mindjárt egy jelentős hiba. A döntések alapja tehát egyre gyakrabban nem erkölcsi, nem is elvi, hanem egyszerűen, nyersen gazdasági. Mondhatjuk, hogy hát ez már csak így van, mi, kisemberek nem tehetünk ellene semmit. De miért ne tehetnénk?
Sok mai gondolkodó igyekszik a társadalmat ráébreszteni az erejére és felelősségére. A világ fiai tudják, hogy számít az egyes ember döntése, számítanak a kicsi lépések. Mennyivel inkább számít Isten fiainak minden lépése, mennyivel nagyobb erőt bízott az emberre a Mindenható! Ez az erő persze felelősség is. Felelősségünk és kiváltságunk, hogy a mécsest ne rejtsük a véka alá, hogy sója legyünk a földnek, kovásza a világnak. Ezeket a képeket Jézus a követőire és a köztük-bennük élő mennyországra vonatkoztatja.
Akkor hát rajtunk múlik, hogy látható-e a világban Isten országa? Isten megtette a maga lépését, emberré lett, egy lett közülünk, felvállalta a halált értünk – azonban mindez ott válik láthatóvá, érzékelhetővé, ahol az ember válaszol Isten közeledésére, akar hozzá hasonlóvá válni, engedi, hogy felemelje a kegyelem.
Úgy gondolom, az Ország annyira közöttünk, bennünk van, hogy a határvonala a szívünkben húzódik. A szavaink, a tetteink, a döntéseink jelenvalóvá tehetik a világ előtt az Országot, ha a szeretet vezérel bennünket. A szeretet, amely – sőt, inkább aki - nem a markát tartja, hanem a kezét nyújtja; örvendezik az örvendezőkkel és sír a sírókkal, nem örül a gonoszságnak, de sok bűnt eltakar és jóvá tesz, türelmes és jóságos, kedves és mértékletes. Nem követel magának többet a szükségesnél. Ahogy Pál apostol mondja, az egész teremtett világ sóvárogva várja, hogy Isten fiai végre megnyilvánuljanak, hogy láthatóvá váljon az életükön keresztül a szeretet győzelme.
Sajnos a hírek, a rettenetek, de a sikerek, a csillogás, azaz a földi valóság elvonhatja a tekintetünket az Igazságról, és így történhet meg, hogy észre sem vesszük a Jelenlétet, elmegyünk mellette, és azt gondoljuk, hogy Isten a hibás. Pedig ő mindent rendelkezésünkre bocsát, amire szükségünk van. Persze nem mindent, amit megkívánunk, de mindent, ami a boldog, beteljesedett életünkhöz szükséges. Csakhogy amíg mi, keresztények nem tudjuk elhinni, hanem Istenen kérjük számon az Ország jelenlétét, addig megmarad, sőt egyre jobban elhatalmasodik a világban a félelem, a kétségbeesés; addig az Isten országa rejtve marad, és úgy fogjuk beletaposni a sárba, mint a gyöngyöket a disznók.

Veszélyes azt kérdezni: hol az Isten? Isten itt van. Az a kérdés sokkal inkább az, hogy hol vagyunk mi? Itt vagyunk, jelen vagyunk, vagy mindig elvágyódunk? Miért nem látszik rajtunk az Isten országa? Miért nem az jut eszébe a világnak rólunk, hogy de jó lenne közénk tartozni? Miért keresik a válaszokat olyan sokan kávézacc-jósoknál, halottidézőknél, szemfényvesztőknél?


Ha mi komolyan vesszük Jézus szavait, ha rábízzuk magunkat, akkor megváltozik az életünk, és ezt észre fogja venni rajtunk a világ. Ha majd megütközve azt kérdezik: Hol élsz te, minek tudsz te örülni ebben a világban? - akkor elmondhatjuk, hogy létezik egy másik világ, egy igazibb, egy teljes, egy örök élet, és nem csak a halál után, hanem már itt, közöttünk. Nyissuk ki a szemünket, nyissuk ki a szívünket, nyissuk meg a kezünket - legyünk tanúi az életünket adó szeretetnek!

(Megjelent a Family Magazin 2015/3 számában is)

Ezt ma láttam, szívemből szól...

Földi Tibor atya fordításában: 

Bízzál az Ő időzítésében

támaszkodj az Ő ígéreteire

várj az Ő válaszaira

higgy az Ő csodáiban

örvendj az Ő jóságában

pihenj meg az Ő jelenlétében!

Közeledjetek Istenhez, és közeledni fog hozzátok.

Jakab apostol levele 4,8

Még egyszer Rick Joyner

Az első bejegyzésemben idézett Rick Joyner könyvben több látomás is van, most egy másikat szeretnék bemutatni, jelentősebb terjedelme miatt csak kivonatosan:

 "1997-ben láttam az átmeneti időszakot az egyház megújulásától (gyógyulás és felrázás) a tulajdonképpen ébredésig (ennek gyümölcse az elveszettek megmentése, a hívők pedig hatalmat kapnak a kor szellemi sötétsége ellen). Ezt az átmeneti időszakot egy híd jelképezte. A híd egyik oldalán gazos, szemetes ugar, mellette felszántott, boronált földben friss vetés. Ez utóbbi volt a megújulás műve.
A híd épülőben volt, különböző méretű kövekből építették. Minden kő egy-egy mozgalom, közösség vagy csupán egy-egy ember nevét viselte. A hídnak nem volt korlátja, semmi nem zárta le a széleit, ezért nem volt veszélytelen az átkelés.
A nagyon különböző kövek puzzle módjára illeszkedtek egymáshoz, amitől a híd nagyon teherbíró lett. A pillérek tiszta fényből voltak, feliratuk a lélek gyümölcsei illetve ajándékai. A pilléreket összekötő íveken bibliai igazságok álltak. Mintha a híd hordozta volna a földet, nem fordítva.
A hidat a lekülönfélébb emberek építették, gyerekek és öregek, férfiak és nők, üzletemberek és hajléktalanok különböző népekből, kéz a kézben. Voltak köztük apostolok, próféták, pásztorok és tanítók, mindegyikük pontosan illett azokhoz a kövekhez, amelyeket beépített.
Közben mindenfelől támadták az építőket, fölöttük a depresszió szellemei lebegtek, de ők szinte ügyet sem vetve a támadásokra, dolgoztak megszakítás nélkül. A sérülteket a híd túlsó oldalára vitték, ahol mindenféle növények voltak, kis palántáktól az érett gyümölcsökig vegyesen. Néhol alig volt gyom, másutt alig látszott ki a vetemény a sok más vad növény közül, de minden gyümölcs kiváló minőségű volt.
A sérült munkások ezekből fogyasztva hamar meggyógyultak, de nem tértek vissza a híd építéséhez, hanem a gyümölcsöket kezdték szüretelni. Ez a munka nagyon rosszul szervezetten folyt, sok gyümölcs leesett, kárba veszett. Mintha mindenki magának dolgozna, felügyelet nélkül. Az egyik hídon dolgozó munkás arra kért, hogy imádkozzak apostolokért.
Most már a veteményesben dolgozókat is elérték a támadások: legyek - ezek a hazugságokat jelentették, a kövek a vádaskodásokat. Ezek elől sokan megfutamodtak.
Végül a hídról érkeztek segítők, akik azonnal nekifogtak a szüretnek. Végre megjelent egy felügyelő is, aki eligazította a munkásokat: csak olyan gyümölcsöket szedjenek, amelyeket ismernek és tudják, mikor érettek teljesen. Az irányítás hatására békességben, elszántan és bizakodva dolgoztak tovább.
Egyre többen jöttek át a hídon, de még így sem elegen, mert egyre több lett az érett gyümölcs is. Látszott, hogy szélesíteni kell a hidat. Megfigyeltem azokat, akik a kövek összeillesztését felügyelték. Lenyűgöző volt, hogyan erősíti a hidat a különböző kövek összekapaszkodása."

A továbbiakban Rick elemzi az ébredést az USA-ban, de sok megállapítása általános érvényű. Például az, hogy a büszkeség és a mindent megkérdőjelező, egészségtelen kételkedés akadálya lehet az ébredésnek. Ahogy az a biztatás is, hogy Isten a legnagyobb mocskainkat képes trágyává alakítani, a bűnbánó vétkest helyreállítja és ahogy Péterre bízta az egyházat, ma is nagy feladatot ad azoknak, akik elfogadják az Ő irgalmát. 

Az ébredés hídjának építőkövei a különböző, kisebb és egészen nagy imamozgalmak, közösségek szerte a világon. Vannak azonban olyan kövek is, amelyeket kiszelektálnak, mert nem lehet őket beépíteni. Némelyik olyan éles, hogy megfogni sem lehet, mások csak kívül kemények, belül porladnak, akad olyan, amelyik nem "élő kő". Ezeket a híd alatt rohanó folyó egy-egy nagy árhulláma apránként el is hordta. Ezek a mocskot, szemetet sodró árhullámok időnként még a hídon is átcsaptak, elsodorva egy-két olyan embert, akik a híd széléhez túl közel mentek.


Ez a látomás számomra nagyon erőteljes megerősítés: közelednünk kell egymáshoz, ahogy ez a megújulásban valóban történik is. A legkülönbözőbb felekezetekhez tartozó, a Szentlélekben megújult emberek ujjongó örömmel ismerik fel egymásban a testvért, a harcostársat, és együtt állnak bele az imádás szolgálatába, különösen erőteljes ez a 7x24 órás dicsőítő mozgalmakban, amilyen az Imádság Háza is.

Megerősítenek ezek a próféciák abban is, hogy Isten országa nyomorúságos állapotaink közepette is épül, egyelőre rejtetten, hogy megnyilvánuljon a megfelelő időben, de már most is látható sok gyümölcse, bár amit most tapasztalunk, az még csak az előíze, előszele a valódi ébredésnek.

Valahol el kell kezdeni....

Régóta készülök, hogy saját blogot írjak, most már nem halogatom tovább, annyi impulzus ér, amelyekről "ki kell írnom magamból" a gondolataimat...

Menekülők-migránsok-bevándorlók - tőlük hangos most Európa. Mindenkinek van véleménye, és ezek a vélemények sokszor egészen végletesek, egymásnak homlokegyenest ellentmondók.

A Pápa azt mondja, mindenkinek segítenünk kell, aki ezt kéri, különben nem vagyunk keresztények. Mások ezen kiakadnak.

Eszembe jut egy írás Rick Joynertől, akit itthon leginkább a "Krisztus ítélőszéke előtt" című könyve nyomán ismerünk. 99-ben megjelent egy könyve: Prófétai vízió a XXI. századra - navigációs segítség a jövőhöz.

Ebben többek között a következő látomását írja le:

Álmok vagy rémálmok?

1995 augusztusában az imaidőm alatt egy mezőt láttam magam előtt. A mező egyik végén köd gomolygott. Mindössze néhány lépésnyire meredeken lejtett a sziklás terep. Középen keskeny, kanyargós ösvény vezetett meredeken lefelé, éppolyan zöld, mint fent a mező, és ez a zöld szalag végigfutott kacskaringósan az egész hegyoldalon, le a sziklafal aljába.

Legtöbben, akik belefutottak a ködbe, eltévesztették a keskeny ösvényt és lezuhantak a meredély peremén. Némelyek belehaltak a zuhanásba, de sokakat a sziklafal alján kifeszített hálók fogtak fel. Azonban ezek a hálók nem az emberek megmentését szolgálták, hanem a fogságba ejtésüket. Voltak, akik óvatosan tapogatóztak előre a ködben; térden csúszva keresték az ösvényt, amelynek létezését ösztönösen érezték. Legtöbbjük meg is találta; óvatosan, térden csúsztak le az úton. Csak egészen keveseknek volt ejtőernyője, amellyel a szikla széléről beleugrottak a ködbe.

A szilafal tövében egy tengeri kikötő volt, amelyben sokféle hajó állt - gályák, hadihajók, luxusgőzösök és kórházhajók. Legtöbb volt a gálya, ezeket követték a hadihajók. Az öt kórházhajó ragyogó mólók mellett horgonyzott a kikötő közepén. A két luxusgőzös a kikötői móló végénél állt, fedélzetük roskadásig tele. Egészében azonban, ahogy a móló vége is, lepusztult, elhanyagolt látványt nyújtottak. A hadihajók egyike sem horgonyzott, ezek folyamatosan cirkáltak a kikötőben.

Akik beleestek a hálóba, azokat mind a gályákra vitték. Akik az ösvényen lemásztak, többségükbe a kórházhajókhoz futottak, de jelentős részük a luxusgőzösökre igyekezett. Közülük sokakat elkaptak és a gályákra hurcoltak. A luxusgőzösöket szigorúan őrizték és szemlátomást a hadihajók ellenőrzése alatt álltak. Ezek a hadihajók időnként felvettek embereket a gályákról meg a luxusgőzösökről, és senki nem szállhatott szembe a nyers erőszakosságukkal. 

A kórházhajók is vettek át embereket más hajókról; azonban csak olyanokat, akik nagyon gyengék voltak vagy annyira betegek, sérültek, hogy nem adtak esélyt a túlélésükre. A kórházhajók legénysége nagy tekintéllyel bírt, ragyogó felszerelésük láthatólag mindenki mást elkápráztatott. A merész ejtőernyősök, akik leugrottak a meredély széléről, kivétel nélkül vagy a kórházhajókon, vagy azon a mólón landoltak, amely mellett ezek horgonyoztak. 

Amint egy gálya megtelt rabszolgákkal, felszedte a horgonyt és céltalanul cirkált a kikötőben. A hadihajók is olyan gyakran változtattak irányt, hogy lehetetlen volt megmondani, hová is tartanak. Ha egy-egy ilyen fordulási manővernél útjukban volt egy hajó, akkor azt megtámadták és elsüllyesztették. Ha két hadihajó került szembe egymással, akkor tüzet nyitottak és addig lőtték egymást, amíg valamelyik elsüllyedt. 

Még a köd is hozzájárult ahhoz, hogy sok hajó összeütközött és elsüllyedt. A kikötő vizében nyüzsögtek a cápák, ezek minden vízbe esőt elkaptak. Káosz, kétségbeesés és félelem ült a kikötőn, éppolyan nyomasztóan, mint a köd. Amikor a köd sűrűsödött, nőtt a félelem is. Amint a ködgomolyag kicsit oszladozott, az emberek között feltámadt a remény. mikor a köd annyira felszállt, hogy ki lehetett látni a nyílt tengerre, a hajók arrafelé indultak. 

Csak a kórházhajók látszottak céltudatosnak. A felfordulás nem zavarta őket, elhagyták a kikötőt és kifutottak a tengerre. Az öt kórházhajó közül mindig úton volt egy vagy kettő, ezek eltűntek a horizonton, majd hosszabb idő múltán visszatértek és indult a következő.

Tekintetemmel követtem az egyiküket a tengerre, és hirtelen úgy tűnt, mintha ott állnék a hajó parancsnoki hídján. Minél messzebbre jutottunk, annál jobban kitisztult az ég. Hamarosan olyan kék volt, amilyennek csak nagy magasságban, repülőgépről láttam eddig. Annyira lenyűgözött az ég látványa, hogy nem is figyeltem már a tengerre. Amikor ismét a vizet kerestem a szememmel, észrevettem, hogy repülünk! Egészen magasan repültünk!

Már azt gondoltam, hogy az űrbe jutunk, de ismét ereszkedni kezdtünk és egészen új világ tárult fel a szemem előtt. Felbukkant egy szigetlánc, mindegyik szigetet más kultúra népesítette be. A sebesültjeinket az űrhajószerű kórházhajókról ezekre a szigetekre vitték, mindegyiküket a neki megfelelő kulturális környezetbe.

A szigeteken mélységes béke volt. Csodaszép fehér hidak kötötték össze a szigeteket, ezeken nagy volt a nyüzsgés minden irányba. Kiterjedt építkezés folyt, minden szigeten nagy városok épültek.

Mindegyik sziget egyedi volt és együttesük egyáltalán nem hasonlított egyetlen más helyre sem, amelyeket eddig megismertem. Ennek ellenére azonnal otthon éreztem magam mindegyik szigeten. Mind egy-egy kis paradicsomkert volt. Úgy látszott, mind egy másik világból való, és mégis: tudtam, hogy valahogyan hasonlítanak arra a világra, amelyet épp elhagytam.

        

Ezután kifejti a látomás jelentését is. A sziklameredély és a hatalmas lejtő az anyagi jólét végét jelenti. Sötét idők várnak ránk, de eközben egy új világ van születőben, csodálatosabb minden elképzelésünknél. Akik a meredély szélén tovább rohantak, fel sem ismerve a helyzet változását, azok mind odavesztek vagy rabszolgaságba jutottak. Akik térden kúsztak, azok lejutottak - térdre borulni egyet jelent az imádsággal. Amikor észleljük a kavarodást, minden lépésünkért imádkoznunk kell.

Sokan túlélik, ami ránk vár, de nem az eddigi életszínvonalukon. A jelenlegi életszínvonalunkat jelentős részben hitelekből finanszírozzuk. Zálogkölcsönt vettünk fel a jövőre és most itt van a jövő.

Rick kifejti, hogy a gályák a bankokat jelentik, amelyek mára olyan mértékben bebiztosítják magukat a csőd ellen, hogy ők túl fogják élni a gazdasági válságot, de minden adósuk teljesen ki lesz szolgáltatva nekik. Azt hiszem, ez már rég nem jövőidő.

A hadihajók különféle hatalmakat és erőket jelképeznek, amelyek egymás ellen is harcolnak és mindenkit megtámadnak, aki útjukban van.

A luxushajók pedig mocskosak, alig jobbak a gályáknál vagy a hadihajóknál, viszont állandó fosztogatásnak vannak kitéve. Elég tehát a luxus látszata, hogy valaki támadások céltáblájává váljék.

A kórházhajók egyértelműen az egyházakat jelentik. Ragyogó fehérek, tiszták, a vörös kereszt pedig annak jele, hogy felvették a keresztjüket. Olyan szépek, hogy mindenki ezekre a hajókra vágyakozik!

És ez egy nagyon fontos rész szerintem: Az egyház, a gyülekezet lesz a legkívánatosabb hely, az a tiszta edény, amelyre a hivatása szól - és akkor lesz ilyen, amikor magára veszi a keresztet és elkötelezi magát az áldozatos életre. A másokért való élet egyre keresettebb lesz. A kórházhajók legénységét nagy tisztelet övezi, még a hadihajók matrózai is respektálják őket. Ha tehát a keresztények felöltik a fegyverzetüket, akkor az egész világon tisztelni fogják őket és tekintélyük lesz.

Még egy fontos momentum: a kórházhajókon sokkal nagyobb készletek vannak, mint a luxusgőzösökön, de ez a gazdagság azért van, hogy szolgáljanak vele, és ezeket a készleteket nem fosztogatják a kórházhajók és személyzetük tekintélye miatt. Amikor két egymással harcoló hadihajó közé tud állni egy kórházhajó, azok beszüntetik a harcot és átadják a sebesültjeiket. A látomásban a kórházhajók egyik legnemesebb feladata minél hamarabb véget vetni a harci cselekményeknek.

Rick beszámol arról, hogy határtalanul szabadnak érezte magát, amikor a kórházhajó parancsnoki hídján állhatott és kifutottak a kikötőből. Ezt így magyarázza: akkor találjuk majd meg valódi békességünket, ha felvesszük a magunk keresztjét, hogy másoknak szolgáljunk. Így más szemmel fogjuk nézni a világot, mert Isten munkálkodását is látjuk. A paradicsomi szigetek szerinte már itt vannak közöttünk, bár még rejtetten. Az Úr tehát köztünk építi az Ő Országát. Pontosan akkor, amikor a világ félelmetes káoszba süllyed - és ennek kezdete a gazdasági káosz - ott az Úr hidakat épít a népek között és megveti egy fenséges jövő alapjait. Ezek a hidak a kincseink megosztását jelentik, az épülő városok pedig az újrakezdést.

Mindezek megerősítik számomra a Pápa szavait: segítenünk kell - méghozzá szolgálva, nem pedig leereszkedően. Az Úr felépíti az Ő országát, mi pedig részt vehetünk ebben a munkában, ha elkötelezzük magunkat az Úr iránti engedelmességre. A konkrét lépéseket Tőle kell elkérnünk imában, mert a Lélek vezetése nélkül, a magunk erejéből nem tudunk gyümölcsöt hozni.