Valahol el kell kezdeni....

Régóta készülök, hogy saját blogot írjak, most már nem halogatom tovább, annyi impulzus ér, amelyekről "ki kell írnom magamból" a gondolataimat...

Menekülők-migránsok-bevándorlók - tőlük hangos most Európa. Mindenkinek van véleménye, és ezek a vélemények sokszor egészen végletesek, egymásnak homlokegyenest ellentmondók.

A Pápa azt mondja, mindenkinek segítenünk kell, aki ezt kéri, különben nem vagyunk keresztények. Mások ezen kiakadnak.

Eszembe jut egy írás Rick Joynertől, akit itthon leginkább a "Krisztus ítélőszéke előtt" című könyve nyomán ismerünk. 99-ben megjelent egy könyve: Prófétai vízió a XXI. századra - navigációs segítség a jövőhöz.

Ebben többek között a következő látomását írja le:

Álmok vagy rémálmok?

1995 augusztusában az imaidőm alatt egy mezőt láttam magam előtt. A mező egyik végén köd gomolygott. Mindössze néhány lépésnyire meredeken lejtett a sziklás terep. Középen keskeny, kanyargós ösvény vezetett meredeken lefelé, éppolyan zöld, mint fent a mező, és ez a zöld szalag végigfutott kacskaringósan az egész hegyoldalon, le a sziklafal aljába.

Legtöbben, akik belefutottak a ködbe, eltévesztették a keskeny ösvényt és lezuhantak a meredély peremén. Némelyek belehaltak a zuhanásba, de sokakat a sziklafal alján kifeszített hálók fogtak fel. Azonban ezek a hálók nem az emberek megmentését szolgálták, hanem a fogságba ejtésüket. Voltak, akik óvatosan tapogatóztak előre a ködben; térden csúszva keresték az ösvényt, amelynek létezését ösztönösen érezték. Legtöbbjük meg is találta; óvatosan, térden csúsztak le az úton. Csak egészen keveseknek volt ejtőernyője, amellyel a szikla széléről beleugrottak a ködbe.

A szilafal tövében egy tengeri kikötő volt, amelyben sokféle hajó állt - gályák, hadihajók, luxusgőzösök és kórházhajók. Legtöbb volt a gálya, ezeket követték a hadihajók. Az öt kórházhajó ragyogó mólók mellett horgonyzott a kikötő közepén. A két luxusgőzös a kikötői móló végénél állt, fedélzetük roskadásig tele. Egészében azonban, ahogy a móló vége is, lepusztult, elhanyagolt látványt nyújtottak. A hadihajók egyike sem horgonyzott, ezek folyamatosan cirkáltak a kikötőben.

Akik beleestek a hálóba, azokat mind a gályákra vitték. Akik az ösvényen lemásztak, többségükbe a kórházhajókhoz futottak, de jelentős részük a luxusgőzösökre igyekezett. Közülük sokakat elkaptak és a gályákra hurcoltak. A luxusgőzösöket szigorúan őrizték és szemlátomást a hadihajók ellenőrzése alatt álltak. Ezek a hadihajók időnként felvettek embereket a gályákról meg a luxusgőzösökről, és senki nem szállhatott szembe a nyers erőszakosságukkal. 

A kórházhajók is vettek át embereket más hajókról; azonban csak olyanokat, akik nagyon gyengék voltak vagy annyira betegek, sérültek, hogy nem adtak esélyt a túlélésükre. A kórházhajók legénysége nagy tekintéllyel bírt, ragyogó felszerelésük láthatólag mindenki mást elkápráztatott. A merész ejtőernyősök, akik leugrottak a meredély széléről, kivétel nélkül vagy a kórházhajókon, vagy azon a mólón landoltak, amely mellett ezek horgonyoztak. 

Amint egy gálya megtelt rabszolgákkal, felszedte a horgonyt és céltalanul cirkált a kikötőben. A hadihajók is olyan gyakran változtattak irányt, hogy lehetetlen volt megmondani, hová is tartanak. Ha egy-egy ilyen fordulási manővernél útjukban volt egy hajó, akkor azt megtámadták és elsüllyesztették. Ha két hadihajó került szembe egymással, akkor tüzet nyitottak és addig lőtték egymást, amíg valamelyik elsüllyedt. 

Még a köd is hozzájárult ahhoz, hogy sok hajó összeütközött és elsüllyedt. A kikötő vizében nyüzsögtek a cápák, ezek minden vízbe esőt elkaptak. Káosz, kétségbeesés és félelem ült a kikötőn, éppolyan nyomasztóan, mint a köd. Amikor a köd sűrűsödött, nőtt a félelem is. Amint a ködgomolyag kicsit oszladozott, az emberek között feltámadt a remény. mikor a köd annyira felszállt, hogy ki lehetett látni a nyílt tengerre, a hajók arrafelé indultak. 

Csak a kórházhajók látszottak céltudatosnak. A felfordulás nem zavarta őket, elhagyták a kikötőt és kifutottak a tengerre. Az öt kórházhajó közül mindig úton volt egy vagy kettő, ezek eltűntek a horizonton, majd hosszabb idő múltán visszatértek és indult a következő.

Tekintetemmel követtem az egyiküket a tengerre, és hirtelen úgy tűnt, mintha ott állnék a hajó parancsnoki hídján. Minél messzebbre jutottunk, annál jobban kitisztult az ég. Hamarosan olyan kék volt, amilyennek csak nagy magasságban, repülőgépről láttam eddig. Annyira lenyűgözött az ég látványa, hogy nem is figyeltem már a tengerre. Amikor ismét a vizet kerestem a szememmel, észrevettem, hogy repülünk! Egészen magasan repültünk!

Már azt gondoltam, hogy az űrbe jutunk, de ismét ereszkedni kezdtünk és egészen új világ tárult fel a szemem előtt. Felbukkant egy szigetlánc, mindegyik szigetet más kultúra népesítette be. A sebesültjeinket az űrhajószerű kórházhajókról ezekre a szigetekre vitték, mindegyiküket a neki megfelelő kulturális környezetbe.

A szigeteken mélységes béke volt. Csodaszép fehér hidak kötötték össze a szigeteket, ezeken nagy volt a nyüzsgés minden irányba. Kiterjedt építkezés folyt, minden szigeten nagy városok épültek.

Mindegyik sziget egyedi volt és együttesük egyáltalán nem hasonlított egyetlen más helyre sem, amelyeket eddig megismertem. Ennek ellenére azonnal otthon éreztem magam mindegyik szigeten. Mind egy-egy kis paradicsomkert volt. Úgy látszott, mind egy másik világból való, és mégis: tudtam, hogy valahogyan hasonlítanak arra a világra, amelyet épp elhagytam.

        

Ezután kifejti a látomás jelentését is. A sziklameredély és a hatalmas lejtő az anyagi jólét végét jelenti. Sötét idők várnak ránk, de eközben egy új világ van születőben, csodálatosabb minden elképzelésünknél. Akik a meredély szélén tovább rohantak, fel sem ismerve a helyzet változását, azok mind odavesztek vagy rabszolgaságba jutottak. Akik térden kúsztak, azok lejutottak - térdre borulni egyet jelent az imádsággal. Amikor észleljük a kavarodást, minden lépésünkért imádkoznunk kell.

Sokan túlélik, ami ránk vár, de nem az eddigi életszínvonalukon. A jelenlegi életszínvonalunkat jelentős részben hitelekből finanszírozzuk. Zálogkölcsönt vettünk fel a jövőre és most itt van a jövő.

Rick kifejti, hogy a gályák a bankokat jelentik, amelyek mára olyan mértékben bebiztosítják magukat a csőd ellen, hogy ők túl fogják élni a gazdasági válságot, de minden adósuk teljesen ki lesz szolgáltatva nekik. Azt hiszem, ez már rég nem jövőidő.

A hadihajók különféle hatalmakat és erőket jelképeznek, amelyek egymás ellen is harcolnak és mindenkit megtámadnak, aki útjukban van.

A luxushajók pedig mocskosak, alig jobbak a gályáknál vagy a hadihajóknál, viszont állandó fosztogatásnak vannak kitéve. Elég tehát a luxus látszata, hogy valaki támadások céltáblájává váljék.

A kórházhajók egyértelműen az egyházakat jelentik. Ragyogó fehérek, tiszták, a vörös kereszt pedig annak jele, hogy felvették a keresztjüket. Olyan szépek, hogy mindenki ezekre a hajókra vágyakozik!

És ez egy nagyon fontos rész szerintem: Az egyház, a gyülekezet lesz a legkívánatosabb hely, az a tiszta edény, amelyre a hivatása szól - és akkor lesz ilyen, amikor magára veszi a keresztet és elkötelezi magát az áldozatos életre. A másokért való élet egyre keresettebb lesz. A kórházhajók legénységét nagy tisztelet övezi, még a hadihajók matrózai is respektálják őket. Ha tehát a keresztények felöltik a fegyverzetüket, akkor az egész világon tisztelni fogják őket és tekintélyük lesz.

Még egy fontos momentum: a kórházhajókon sokkal nagyobb készletek vannak, mint a luxusgőzösökön, de ez a gazdagság azért van, hogy szolgáljanak vele, és ezeket a készleteket nem fosztogatják a kórházhajók és személyzetük tekintélye miatt. Amikor két egymással harcoló hadihajó közé tud állni egy kórházhajó, azok beszüntetik a harcot és átadják a sebesültjeiket. A látomásban a kórházhajók egyik legnemesebb feladata minél hamarabb véget vetni a harci cselekményeknek.

Rick beszámol arról, hogy határtalanul szabadnak érezte magát, amikor a kórházhajó parancsnoki hídján állhatott és kifutottak a kikötőből. Ezt így magyarázza: akkor találjuk majd meg valódi békességünket, ha felvesszük a magunk keresztjét, hogy másoknak szolgáljunk. Így más szemmel fogjuk nézni a világot, mert Isten munkálkodását is látjuk. A paradicsomi szigetek szerinte már itt vannak közöttünk, bár még rejtetten. Az Úr tehát köztünk építi az Ő Országát. Pontosan akkor, amikor a világ félelmetes káoszba süllyed - és ennek kezdete a gazdasági káosz - ott az Úr hidakat épít a népek között és megveti egy fenséges jövő alapjait. Ezek a hidak a kincseink megosztását jelentik, az épülő városok pedig az újrakezdést.

Mindezek megerősítik számomra a Pápa szavait: segítenünk kell - méghozzá szolgálva, nem pedig leereszkedően. Az Úr felépíti az Ő országát, mi pedig részt vehetünk ebben a munkában, ha elkötelezzük magunkat az Úr iránti engedelmességre. A konkrét lépéseket Tőle kell elkérnünk imában, mert a Lélek vezetése nélkül, a magunk erejéből nem tudunk gyümölcsöt hozni.