Rejtőzködő mennyország?

Jézus kétezer éve azt mondta, elérkezett hozzánk az Isten Országa – mégsem mondhatjuk, hogy megálljunk, mert itt van már a Kánaán. Hol a hiba? Közösségünk nyári táborának témája a köztünk lévő mennyország, és valaki megkérdezte, tényleg közöttünk van-e - ez indította el a gondolataimat.

Tagadhatatlan, hogy a híradó, az újságok és sajnos mindennapi tapasztalataink jó része is inkább azt mutatja, hogy a bűn és a gonoszság országa van közöttünk. Ijesztő, félelmetes, botrányos és bosszantó hírekkel tele a média. Persze azt is tudjuk, hogy a beszámolók jelentős része túloz, egyoldalúan állítja be a tényeket vagy éppenséggel el is ferdíti azokat, hiszen az ilyen hírek iránt nagyobb a fizetőképes kereslet.
Milyen „szép” kifejezés! Kereslet és még fizetni is képes! Azt gondolom, itt van mindjárt egy jelentős hiba. A döntések alapja tehát egyre gyakrabban nem erkölcsi, nem is elvi, hanem egyszerűen, nyersen gazdasági. Mondhatjuk, hogy hát ez már csak így van, mi, kisemberek nem tehetünk ellene semmit. De miért ne tehetnénk?
Sok mai gondolkodó igyekszik a társadalmat ráébreszteni az erejére és felelősségére. A világ fiai tudják, hogy számít az egyes ember döntése, számítanak a kicsi lépések. Mennyivel inkább számít Isten fiainak minden lépése, mennyivel nagyobb erőt bízott az emberre a Mindenható! Ez az erő persze felelősség is. Felelősségünk és kiváltságunk, hogy a mécsest ne rejtsük a véka alá, hogy sója legyünk a földnek, kovásza a világnak. Ezeket a képeket Jézus a követőire és a köztük-bennük élő mennyországra vonatkoztatja.
Akkor hát rajtunk múlik, hogy látható-e a világban Isten országa? Isten megtette a maga lépését, emberré lett, egy lett közülünk, felvállalta a halált értünk – azonban mindez ott válik láthatóvá, érzékelhetővé, ahol az ember válaszol Isten közeledésére, akar hozzá hasonlóvá válni, engedi, hogy felemelje a kegyelem.
Úgy gondolom, az Ország annyira közöttünk, bennünk van, hogy a határvonala a szívünkben húzódik. A szavaink, a tetteink, a döntéseink jelenvalóvá tehetik a világ előtt az Országot, ha a szeretet vezérel bennünket. A szeretet, amely – sőt, inkább aki - nem a markát tartja, hanem a kezét nyújtja; örvendezik az örvendezőkkel és sír a sírókkal, nem örül a gonoszságnak, de sok bűnt eltakar és jóvá tesz, türelmes és jóságos, kedves és mértékletes. Nem követel magának többet a szükségesnél. Ahogy Pál apostol mondja, az egész teremtett világ sóvárogva várja, hogy Isten fiai végre megnyilvánuljanak, hogy láthatóvá váljon az életükön keresztül a szeretet győzelme.
Sajnos a hírek, a rettenetek, de a sikerek, a csillogás, azaz a földi valóság elvonhatja a tekintetünket az Igazságról, és így történhet meg, hogy észre sem vesszük a Jelenlétet, elmegyünk mellette, és azt gondoljuk, hogy Isten a hibás. Pedig ő mindent rendelkezésünkre bocsát, amire szükségünk van. Persze nem mindent, amit megkívánunk, de mindent, ami a boldog, beteljesedett életünkhöz szükséges. Csakhogy amíg mi, keresztények nem tudjuk elhinni, hanem Istenen kérjük számon az Ország jelenlétét, addig megmarad, sőt egyre jobban elhatalmasodik a világban a félelem, a kétségbeesés; addig az Isten országa rejtve marad, és úgy fogjuk beletaposni a sárba, mint a gyöngyöket a disznók.

Veszélyes azt kérdezni: hol az Isten? Isten itt van. Az a kérdés sokkal inkább az, hogy hol vagyunk mi? Itt vagyunk, jelen vagyunk, vagy mindig elvágyódunk? Miért nem látszik rajtunk az Isten országa? Miért nem az jut eszébe a világnak rólunk, hogy de jó lenne közénk tartozni? Miért keresik a válaszokat olyan sokan kávézacc-jósoknál, halottidézőknél, szemfényvesztőknél?


Ha mi komolyan vesszük Jézus szavait, ha rábízzuk magunkat, akkor megváltozik az életünk, és ezt észre fogja venni rajtunk a világ. Ha majd megütközve azt kérdezik: Hol élsz te, minek tudsz te örülni ebben a világban? - akkor elmondhatjuk, hogy létezik egy másik világ, egy igazibb, egy teljes, egy örök élet, és nem csak a halál után, hanem már itt, közöttünk. Nyissuk ki a szemünket, nyissuk ki a szívünket, nyissuk meg a kezünket - legyünk tanúi az életünket adó szeretetnek!

(Megjelent a Family Magazin 2015/3 számában is)