A nemes olajfa

Olvasom, hogy Wass Albert, aki immár tananyag az irodalomórákon, a zsidóság deportálása idején írta patkányos "tanmeséjét" és egyértelműen helyeselte a még bújkáló "patkányok" felkutatását és eltávolítását. Szomorú párhuzamként eszembe jut Babits, aki súlyos betegségében is visszautasította egy kiváló orvos segítségét, csak mert az zsidó volt. És eszembe jut Aranyszájú Szent János, akinek szépséges liturgiája ma is a keleti egyház különleges kincse, vagy Luther, a nagy reformátor - mindketten szörnyű átkokkal illették "idősebb testvéreinket a hitben" és a sort a napokig lehetne folytatni.
Tudom, hogy a Vatikánban is csak a második világháború után, a megújulás zsinatán született meg ez a megfogalmazás, addig elátkozott, elvetett népnek tekintette a zsidóságot szinte az egész keresztény/keresztyén világ, és az Egyház önmagát tartotta "igaz Izraelnek".
Pedig mindig ott voltak Pál szavai a Római levélben (9-10 és főként a 11. fejezet!) a nemes olajfába oltott vad ágakról, és mindig voltak zsidó emberek, akik fölismerték, hogy Jézus a Messiás - de mi keresztények nem tettük könnyűvé számukra a "megtérést". Aki a középkorban "kikeresztelkedett", annak meg kellett tagadnia minden zsidó szokást, szertartást. Pedig a 12 apostol, Pál és a többi tanítványok, akárcsak az első jeruzsálemi gyülekezet, nem tértek át sehová, hanem teljessé vált a zsidó hitük, beteljesedett egy sor prófécia, amiket hűségesen őriztek, elérkezett, akit vártak, ekkor lettek igazán izralitává. "Nap mint nap együtt voltak a templomban" - olvassuk az Apostolok Cselekedeteiben (ApCs 2,46)
Az a júdaizmus, amit mi mára ismerünk, igen távoli kapcsolatban áll Jézus kortársainak hitével, nincs már templom, nincsen bűnökért való áldozat - és akik nem ismerték fel, nem ismerték el Jézus egyszer s mindenkorra tökéletes áldozatát, azok igen bonyolult megoldásokat kénytelenek keresni, ha meg akarnak maradni a Mózesi Törvényben. A Jézus korabeli írástudók méltó utódai megtalálták illetve folyamatosan keresik ezeket a bonyolult megoldásokat, de egyre több zsidó ember dönt úgy, hogy maga jár utána az igazságnak, és akik tiszta szívvel keresik, mind rátalálnak az Igazságra, aki egyben az Út és az Élet! Ők valami gyönyörűséges teljességre jutnak el, mélységesen értik Jézus szavait, hallják az utalásokat, amiket mi még sok-sok magyarázat után sem mindig ... Ahogy egy magyar a világ bármely zugában érzi, mit jelent Szent István vagy Arany János, ahogy a szívünk rezzen össze, ha valahol felcsendül a Himnusz - valahogy így vagy még sokkal "ígyebbül" rezonálhat az evangélium zsidó testvéreink szívében. Generációkon, évezredeken át őrizték, adták tovább azt a közös kincset, amit Isten rájuk bízott, mindig kirekesztettként, üldözöttként - azért, hogy egyszer beteljesedjen az ígéret, amit Ábrahámnak mondott az Úr: "benned nyer áldást a föld minden népe".
Hála legyen a Teremtőnek, hogy mindig megőrzi azt a szent maradékot, akik továbbviszik az áldást; hála, hogy immár mi is részesülünk ebben az áldásban; és hála, hogy Izrael egésze is bevonul Ura örömébe.

Ha többet akarsz megtudni erről a témáról, például itt megteheted:
Jamie Cowen: A zsidó nép történelme
http://www.izrael-immanuel.net/?p=3315