Csodálatos munkám volt a hétvégén! Az Imádság Háza konferencián fordíthattam az augsburgi Imádság Háza alapítójának, Johannes Hartl-nak az előadásait.
Ráadásul részese lehettem a felemelő, Lélektől vezetett és tüzes dicsőítéseknek! Kézzel fogható volt az Úr jelenléte!
A konferenciáról készült felvételek hamarosan fent lesznek a Magyar Katolikus Karizmatikus Megújulás honlapján: http://mkkm.hu/videotar, itt fent van a tavalyi Imádság Háza Konferencia anyaga. De míg tavaly Máriabesnyőn kb. 150 résztvevő volt, idén már csaknem 750-en jöttek el a Rhema Központba!!
Az egyik legfontosabb üzenet, amit a konferenciáról magammal hoztam, hogy mindenek előtt imádkoznunk kell, Isten vezetését kérni és közbenjárni, hogy országunkban, Európában és az egész világon megszenteltessék az Úr neve és eljöjjön az Ő országa. Ez harc, nem test és vér ellen, hanem a sötétség erői ellen, harc a szellemi légkör megtisztításáért.
És ez a harc már folyik szerte a világon. Az Imádság Háza az Úr műve, egymástól függetlenül egyre többen hallják meg a hívást, hogy állítsák helyre Dávid sátrát, ahol 7*24 órában dicsőítették az Urat zenészek, énekesek, "hivatásos" imádók! Ma sorra nyílnak ilyen "sátrak", melyekben rendszeres, sok helyen pedig folyamatos a dicsőítés és a közbenjárás!!
Johannes Hartl írását a menekültkérdésről most fordítom, külön bejegyzésben fogom közzétenni. Addig is megosztom egy korábbi prófétai levelét az ISIS-ről:
http://van-elet.blogspot.hu/p/johannes-hartl.html
3 megjegyzés:
Ezen az áldott konferencián ilyan jó mélyen beszívhattam lényed illatát! Élveztem a fordítás minden percét és szerintem te is. Egyáltalán nem tűnt úgy hogy dolgozol. Igazán lélekemelő lett áldott közreműködéseddel. Köszönjük.
Köszönöm a jó, érző, lelki, kedves tolmácsolásod.Isten áldjon érte.😊
Köszönöm, tényleg ajándék volt számomra ez a munka! Örülök, hogy Nektek is! :-)
Megjegyzés küldése