Ujjongas kezdoknek MEHR2018 1

Az augsburgi Imádság Háza idei MEHR Konferenciájának első előadása magyar hangalámondással

A nemes olajfa

Olvasom, hogy Wass Albert, aki immár tananyag az irodalomórákon, a zsidóság deportálása idején írta patkányos "tanmeséjét" és egyértelműen helyeselte a még bújkáló "patkányok" felkutatását és eltávolítását. Szomorú párhuzamként eszembe jut Babits, aki súlyos betegségében is visszautasította egy kiváló orvos segítségét, csak mert az zsidó volt. És eszembe jut Aranyszájú Szent János, akinek szépséges liturgiája ma is a keleti egyház különleges kincse, vagy Luther, a nagy reformátor - mindketten szörnyű átkokkal illették "idősebb testvéreinket a hitben" és a sort a napokig lehetne folytatni.
Tudom, hogy a Vatikánban is csak a második világháború után, a megújulás zsinatán született meg ez a megfogalmazás, addig elátkozott, elvetett népnek tekintette a zsidóságot szinte az egész keresztény/keresztyén világ, és az Egyház önmagát tartotta "igaz Izraelnek".
Pedig mindig ott voltak Pál szavai a Római levélben (9-10 és főként a 11. fejezet!) a nemes olajfába oltott vad ágakról, és mindig voltak zsidó emberek, akik fölismerték, hogy Jézus a Messiás - de mi keresztények nem tettük könnyűvé számukra a "megtérést". Aki a középkorban "kikeresztelkedett", annak meg kellett tagadnia minden zsidó szokást, szertartást. Pedig a 12 apostol, Pál és a többi tanítványok, akárcsak az első jeruzsálemi gyülekezet, nem tértek át sehová, hanem teljessé vált a zsidó hitük, beteljesedett egy sor prófécia, amiket hűségesen őriztek, elérkezett, akit vártak, ekkor lettek igazán izralitává. "Nap mint nap együtt voltak a templomban" - olvassuk az Apostolok Cselekedeteiben (ApCs 2,46)
Az a júdaizmus, amit mi mára ismerünk, igen távoli kapcsolatban áll Jézus kortársainak hitével, nincs már templom, nincsen bűnökért való áldozat - és akik nem ismerték fel, nem ismerték el Jézus egyszer s mindenkorra tökéletes áldozatát, azok igen bonyolult megoldásokat kénytelenek keresni, ha meg akarnak maradni a Mózesi Törvényben. A Jézus korabeli írástudók méltó utódai megtalálták illetve folyamatosan keresik ezeket a bonyolult megoldásokat, de egyre több zsidó ember dönt úgy, hogy maga jár utána az igazságnak, és akik tiszta szívvel keresik, mind rátalálnak az Igazságra, aki egyben az Út és az Élet! Ők valami gyönyörűséges teljességre jutnak el, mélységesen értik Jézus szavait, hallják az utalásokat, amiket mi még sok-sok magyarázat után sem mindig ... Ahogy egy magyar a világ bármely zugában érzi, mit jelent Szent István vagy Arany János, ahogy a szívünk rezzen össze, ha valahol felcsendül a Himnusz - valahogy így vagy még sokkal "ígyebbül" rezonálhat az evangélium zsidó testvéreink szívében. Generációkon, évezredeken át őrizték, adták tovább azt a közös kincset, amit Isten rájuk bízott, mindig kirekesztettként, üldözöttként - azért, hogy egyszer beteljesedjen az ígéret, amit Ábrahámnak mondott az Úr: "benned nyer áldást a föld minden népe".
Hála legyen a Teremtőnek, hogy mindig megőrzi azt a szent maradékot, akik továbbviszik az áldást; hála, hogy immár mi is részesülünk ebben az áldásban; és hála, hogy Izrael egésze is bevonul Ura örömébe.

Ha többet akarsz megtudni erről a témáról, például itt megteheted:
Jamie Cowen: A zsidó nép történelme
http://www.izrael-immanuel.net/?p=3315

Könyvajánló - Edith Eva Eger: A döntés

Találtam egy rövid kis írást meg egy interjút - azt hiszem, ez elég kedvcsináló a könyvhöz:

A Nők Lapjában megjelent interjút itt találjátok:
http://noklapja.nlcafe.hu/noklapja/2017/10/29/a-dontes-az-on-the-spot-alkotoinak-exkluziv-irasa-kaliforniabol-edith-eva-eger-eleterol/

Nem tudom, mi lennék Auschwitz nélkül

Hadd beszéljünk arról, mi a különbség egy áldozat és egy túlélő között. Belőlem áldozatot csináltak. Ismerem az életem történetét és tudomásul vettem. Könnyek völgyein mentem át, de soha nem akartam ott sátrat verni.

Úton Auschwitz felé édesanyám mondott valamit, amit soha nem felejtettem el: „Nem tudjuk, hová megyünk. Nem tudjuk, mi fog történni. De mindig gondolj arra, hogy senki nem veheti el az emlékeidet.” Édesanyám volt legnagyobb hatással rám.

„Csak zuhanyozni megy”

Amikor megérkeztünk a táborba, ott állt Dr. Josef Mengele a foglyok sora előtt és eldöntötte, ki megy a gázkamrába és ki a börtönbarakkokba. Édesanyámat balra intette. Én is mentem utána, de Dr. Mengele megragadott és azt mondta: „Mindjárt viszontlátod anyádat, csak zuhanyozni megy.”

Egy nap Dr. Mengele a barakkok között sétált, szórakozást keresett. A Kék Duna Keringőre táncoltam, lehunyt szemmel és azt képzeltem, hogy Csajkovszkij „Rómeó és Júliájára” táncolok a budapesti operában.

A legjobb bosszúm Hitleren!

Ami életben tartott a koncentrációs táborban, az a kíváncsiságom volt. Mindig tudni akartam, mi következhet. Azt mondogattam magamnak: Ha a mai napot túlélem, holnap szabad leszek! Az egyik erősség, amit a lágerban kifejlesztettem, hogy hagyjam a maguk medrében folyni a dolgokat, amelyeket nem tudok ellenőrizni. Nincs válság, csak változások. Nincsenek problémák, csak kihívások. Nem az vagy, amit tettek veled.

Nem tudom, mi lennék Auschwitz nélkül. De ez volt a legjobb hely a tanulásra. Gondoljanak csak arra, milyen nagy a különbség intelligencia és érzelmi intelligencia között. Visszatértem Auschwitzba, és ez nagyon pozitív élmény volt számomra. Háromszoros nagymama vagyok – ez a legjobb bosszúm Hitleren!

Gyakorolják nap mint nap, mondják el önmaguknak: Erős vagyok. Ne reagáljanak, de gondolkodjanak. Soha ne tüzeljenek csípőből. Ne engedjék, hogy mások megterheljék a gondolataikat. Nem kell mindenkit kedvelniük, de lássák minden emberben az emberit. Mindegyikünkben van egy kicsi Hitler ... és szeretet, erő, reménység is. 

A legnagyobb koncentrációs tábor a fejünkben van

A hetvenes években kezdtem pszichológiát tanulni. Máig pszichológusként dolgozom, van egy praxisom a házam mellett, La Jolla-ban. Egyik speciális területem olyan páciensek kezelése, akik poszttraumatikus stressz szindrómától szenvedek.

Azt szoktam mondani, hogy magunkat szeretni annyit tesz, mint önmagunknak gondját viselni. A legnagyobb koncentrációs tábor a fejünkben van. Nagy a különbség kezelés és gyógyulás között. A gyógyulásnak belül kell történnie. Azt javasom Önöknek: tegyenek föl önmaguknak két kérdést: Ki vagyok valójában és szívesen összeházasodnék-e önmagammal?

Edith Eger előadása a 2015. évi Healing Summit találkozón.

Eredetileg angol nyelven jelent meg a The World Post oldalán, a magyar változatot Susanne Klaiber és Dr. Gunda Windmüller német nyelvű fordítása alapján készítette Herbert Dóra.

Elég volt 500 év

Lassan fél éve történt ez a történelmi jelentőségű esemény, jó ha tudunk róla, és imádkozzunk, hogy itthon is elinduljon a kiengesztelődés, a gyógyulás:

Az emlékek gyógyulása

Hildesheim 2017 – szellemi falak leomlása

2017. március 11. – Hildesheim – nem mindennapi istentisztelet helyszíne volt a város a reformáció 500. évében. Jelen volt az evangélikus és a katolikus egyházi vezetők mellett az államelnök, a szövetségi parlament elnöke sőt a kancellárasszony is. Mondhatni, az esemény a berlini fal 1989-es leomlása, a politikai falbontás után egy új, ezúttal szellemi falbontást jelent.

Az eddigi jubileumoktól eltérően az 500 éves évfordulón az ünneplés nem elhatárolódó és polemizáló, hanem immár a nagy közös értékeket keresik együtt evangélikusok és katolikusok. Hálával, kölcsönös megbecsüléssel és a megbánás szellemében zajlanak a találkozók, megemlékezések.

Évek óta mindkét felekezet részéről sokan tartottak bűnbánatot saját egyházuk nevében és imádkoztak a gyógyulásért. Külön „szerencse”, hogy a két nagy egyház jelenlegi vezetői nem csak földrajzi, de lelki értelemben is közel vannak egymáshoz. Mind Bedford-Strohm evangélikus püspöknek, a Németországi Protestáns Egyház elnökének, mind Reinhard Marx katolikus püspöknek, a Német Püspöki Konferencia elnökének Münchenben van a székhelye és már 2015-ben elhatározták, hogy a jubileumi évben szűk felekezeti ünnep helyett közös Krisztus-ünnepet fognak ülni. Ennek megfelelően kidolgoztak egy közös dokumentumot, amelyben bűnbánati és kiengesztelődési istentiszteletekre hívják mindkét felekezetet Németország-szerte.

2016. október 31-e emlékezetes állomása a gyógyulási folyamatnak, történelmi eseménynek számít, hogy ekkor a pápa aktívan részt vett és közreműködött a Lutheránus Világszövetség reformációnapi istentiszteletén a svédországi Lundban.

A hildesheimi istentisztelet helyszíne is különleges, a Szent Mihály templom Németország legrégibb szimultán temploma, amelyet – bár 2006-ig fallal és vaskapuval elválasztott két külön részben, de mindkét felekezet használt. Az ezeréves templomban történt meg 1517. óta első alkalommal, hogy a két nagy egyház képviselői korlátozások nélkül hivatalosan beismerték bűneiket, bocsánatot kértek és nyilvánosan elkötelezték magukat a kiengesztelődési folyamat mellett.

Különösen fontos, hogy minderre Németországban került sor, ahol a XVI. században a nyugati egyház egysége megbomlott és e szakadás után még sok további törés és szétválás történt az evangélikus közösségen belül is. A szakadás Európából elterjedt az egész világon, épp ezért logikus és szükséges, hogy Európából, pontosan Európa központjából induljon a gyógyulás. Fontos volt az állami vezetők részvétele is, hiszen annak idején a német választófejedelmek aktív résztvevői és formálói voltak mind a reformációnak mind az ellenreformációnak.

Márciusban Hildesheimban elindult egy folyamat, most az a feladatunk, hogy helyi szinten is dolgozzunk az egységért baráti, gyülekezetek közötti kapcsolatok útján, illetve az evangélikus egyház és a szabadegyházak közötti hivatalos kiengesztelődésért.

Ebben mintát adhat a Hildesheimban elhangzott Közös bűnvallás:

Jézus Krisztus, élő Isten Fia,
Üdvözítőnk, Reménységünk, Megváltónk:
Eléd jövünk megosztottságunk terhével, múltunk árnyaival.
Eléd jövünk szégyenkezve és gyászolva a viszályunk okozta szenvedés miatt.
Beismerjük Előtted bűnünket, és nyomorúságunkban Hozzád kiáltunk.
Nem ismerünk más menedéket, mint a Te kimeríthetetlen irgalmadat.
Bocsátsd meg mindazt, ami elválaszt bennünket Tőled és egymástól.
Igazságod világosságánál elismerjük saját kudarcainkat:
hogy híjával vagyunk a tapintatosságnak és a testvériességnek,
híjával az egymás iránti gondoskodásnak és tiszteletnek.
Add nekünk a kiengesztelődés Lelkét, Ő vegye el mindazt, ami elválaszt,
Ő vezesse lépteinket, hogy hitelesen haladhassunk az Egyház egysége felé.
Jézus Krisztus, Üdvözítőnk, Reménységünk, Megváltónk:
Te légy a kenyér, amely minket éltet,
Te légy a világosság, hogy lássunk,
Te légy az út, amelyen járjunk.
Amen

A német Charisma Magazin 2017. III. negyedévi száma nyomán