Könyvajánló - Edith Eva Eger: A döntés

Találtam egy rövid kis írást meg egy interjút - azt hiszem, ez elég kedvcsináló a könyvhöz:

A Nők Lapjában megjelent interjút itt találjátok:
http://noklapja.nlcafe.hu/noklapja/2017/10/29/a-dontes-az-on-the-spot-alkotoinak-exkluziv-irasa-kaliforniabol-edith-eva-eger-eleterol/

Nem tudom, mi lennék Auschwitz nélkül

Hadd beszéljünk arról, mi a különbség egy áldozat és egy túlélő között. Belőlem áldozatot csináltak. Ismerem az életem történetét és tudomásul vettem. Könnyek völgyein mentem át, de soha nem akartam ott sátrat verni.

Úton Auschwitz felé édesanyám mondott valamit, amit soha nem felejtettem el: „Nem tudjuk, hová megyünk. Nem tudjuk, mi fog történni. De mindig gondolj arra, hogy senki nem veheti el az emlékeidet.” Édesanyám volt legnagyobb hatással rám.

„Csak zuhanyozni megy”

Amikor megérkeztünk a táborba, ott állt Dr. Josef Mengele a foglyok sora előtt és eldöntötte, ki megy a gázkamrába és ki a börtönbarakkokba. Édesanyámat balra intette. Én is mentem utána, de Dr. Mengele megragadott és azt mondta: „Mindjárt viszontlátod anyádat, csak zuhanyozni megy.”

Egy nap Dr. Mengele a barakkok között sétált, szórakozást keresett. A Kék Duna Keringőre táncoltam, lehunyt szemmel és azt képzeltem, hogy Csajkovszkij „Rómeó és Júliájára” táncolok a budapesti operában.

A legjobb bosszúm Hitleren!

Ami életben tartott a koncentrációs táborban, az a kíváncsiságom volt. Mindig tudni akartam, mi következhet. Azt mondogattam magamnak: Ha a mai napot túlélem, holnap szabad leszek! Az egyik erősség, amit a lágerban kifejlesztettem, hogy hagyjam a maguk medrében folyni a dolgokat, amelyeket nem tudok ellenőrizni. Nincs válság, csak változások. Nincsenek problémák, csak kihívások. Nem az vagy, amit tettek veled.

Nem tudom, mi lennék Auschwitz nélkül. De ez volt a legjobb hely a tanulásra. Gondoljanak csak arra, milyen nagy a különbség intelligencia és érzelmi intelligencia között. Visszatértem Auschwitzba, és ez nagyon pozitív élmény volt számomra. Háromszoros nagymama vagyok – ez a legjobb bosszúm Hitleren!

Gyakorolják nap mint nap, mondják el önmaguknak: Erős vagyok. Ne reagáljanak, de gondolkodjanak. Soha ne tüzeljenek csípőből. Ne engedjék, hogy mások megterheljék a gondolataikat. Nem kell mindenkit kedvelniük, de lássák minden emberben az emberit. Mindegyikünkben van egy kicsi Hitler ... és szeretet, erő, reménység is. 

A legnagyobb koncentrációs tábor a fejünkben van

A hetvenes években kezdtem pszichológiát tanulni. Máig pszichológusként dolgozom, van egy praxisom a házam mellett, La Jolla-ban. Egyik speciális területem olyan páciensek kezelése, akik poszttraumatikus stressz szindrómától szenvedek.

Azt szoktam mondani, hogy magunkat szeretni annyit tesz, mint önmagunknak gondját viselni. A legnagyobb koncentrációs tábor a fejünkben van. Nagy a különbség kezelés és gyógyulás között. A gyógyulásnak belül kell történnie. Azt javasom Önöknek: tegyenek föl önmaguknak két kérdést: Ki vagyok valójában és szívesen összeházasodnék-e önmagammal?

Edith Eger előadása a 2015. évi Healing Summit találkozón.

Eredetileg angol nyelven jelent meg a The World Post oldalán, a magyar változatot Susanne Klaiber és Dr. Gunda Windmüller német nyelvű fordítása alapján készítette Herbert Dóra.

Könyv-fordítás

Leadtam egy megtisztelő és igen kemény munkámat, egy kassai holokauszt-túlélő bácsi könyvét fordítottam németre, mert a tübingeni TOS gyülekezet ki fogja adni hamarosan.
Nagy feladat volt, nagy ajándék, súlyos ajándék - még olvasni is sok.
Yehuda Berkovits Auschwitz-Birkenauban "ünnepelte" a 14. születésnapját 1944. decemberében és végigszenvedte a halálmenetet 1945. januárjában, hóban-fagyban, Birkenauból Buchenwaldba. Talán az tartotta életben, hogy életben akarta tartani az édesapját. A hátán cipelte már ott, a menetben is, majd a felszabadulás után haza, Kassára.
Ami engem nagyon szíven ütött - a sok testi kín mellett - az a szörnyűség, hogy Kassán a szomszédok közül többen is azzal fogadták:
- Hát te túlélted? - a folytatást inkább csak a hangsúly árulta el, de akadt, aki ki is mondta: Hiszen neked ott kellett volna pusztulnod...

Persze voltak sokan emberséges emberek, akik segítették, róluk szeretettel emlékezik, de mégis rettenetes.
Hálás vagyok II. János Pál pápánkért, hogy mindannyiunk nevében bocsánatot kért annyi borzasztó gondolatért, tettért - adja Isten, hogy a szívünkben mindannyian ki tudjuk mondani ezt a bocsánatkérést és tiszta legyen a szívünk, a szeretet űzzön ki minden gyűlöletet és félelmet!