Ferenc pápánk tegnapi tanításából:

  Ez az a logika, amely Jézus küldetését és az egyház küldetését vezeti: megkeresni, „halászni” férfiakat és nőket, nem téríteni, hanem visszaadni mindenkinek a teljes méltóságot és szabadságot a bűnbocsánat által. Ez a kereszténység lényege: terjeszteni Isten újjászülő és ingyenes szeretetét, befogadóan és irgalmasan viselkedve mindenkivel, hogy mindenki találkozhasson Isten gyengédségével, és mindenkinek teljes élete legyen. 

Igen! A húsvéti előkészületünknek is erről kellene szólnia, hogy van bocsánat, nem kell a bűnt eltagadni, szépíteni, kimagyarázni, hanem egyszerűen kimondani. Persze ez nem olyan egyszerű, mert olyan szokatlan. De talán az a fő félelmünk, hogy ha kimondjuk, elismerjük a bűnösségünket, akkor, mint az emberi bíróságon, elítélnek. Csakhogy míg a földi viszonyok között az ártatlanság véleme a mérvadó, azaz a bűnösséget bizonyítani kell, addig Isten pontosan tud mindent, de Ő nem elítélni, hanem megmenteni, meggyógyítani akar. Mi meg takargatjuk a sebeinket előle...
Biztos, hogy a gyógyulás egynémely dédelgetett rossz szokásunk elvesztésével jár. Van, hogy Isten szinte egy csapásra szabaddá tesz egy bűnös szokástól, függőségtől, más gyengeségeinket meg nem veszi el, ahogy Pálnak is megmarad a tövis - ez a küszködés segít, hogy Isten irgalmába kapaszkodjunk továbbra is. Úgy érzem, Istennek az a legfontosabb, hogy Vele legyünk. Akkor tud nagy dolgokat ránk bízni. Mi meg sokszor magunk akarunk nagy dolgokat tenni, hogy imponáljunk Istennek. Kicsit vicces igyekezet. 
Milyen jó, hogy a mennyek országa a gyermekeké, hála Neked, irgalmas Apukánk! \○/

Ferenc pápánk megnyitotta az irgalmasság évét

Igen, megnyílt a kapu, egy éven át különösen is figyelünk Isten alapvető, meghatározó tulajdonságára: az irgalomra.
Szt. Fausztina nővér úgy mondja, hogy Jézus maga az irgalom.

Nehéz dolog irgalmasnak lenni, nem fakad a természetünkből, sokszor talán gyengeségnek is érezzük, vagy épp megalázónak, ha nekünk irgalmaznak...

Találtam egy enciklikát az irgalomról, Szt. II. János Pál pápánk 1980. adventjére adta ki, sok kincset rejt, többek között ezek érintették meg a szívemet:
- hogy az irgalom nem leereszkedő, nem alázza meg a másikat, hanem felemeli, emberi méltóságát helyreállítja!
- hogy az irgalmasság cselekedeteinek elfogadása is irgalom! Ajándék, ha segíthetünk!
- hogy az irgalmasság az igazságosság legnemesebb formája, legmagasabb foka!

Igen, nem látszik kívülről, a szívünk mélyén dől el, hogy a jó cselekedetünk az irgalomról, a szeretetről, vagy önmagunkról, a mi jó érzésünkről szól-e.
Igen, az irgalom nem a bűn letagadása, kimagyarázása, hanem megbocsátás, felülemelkedés, mert a Szeretet számára értékesebb az ember, semhogy veszni hagyná a bűne miatt. 
Igen, aki hasonló akar lenni az Úrhoz, az legyen irgalmas, azaz szelíd és alázatos szívű.

Persze a legelső lépés, hogy elhisszük, Isten valóban, igazán, ténylegesen irgalmas! Nem rója fel a rosszat, nem örül a bűnös vesztének, nem azt figyeli, hogy mikor vétkezünk, hanem azt, mennyire szükségünk van Őrá. Mint a tékozló fiú tékozlóan szerető apja! Köszönjük, Papa, hogy ilyen jó vagy!!!